ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV
ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV


ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV
ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV

Világító tengeri csillag és a kokain útja: ez Panama

A Beyond The Standard csapata felkerekedett, hogy kiderítse, mi is az a Panama. Vértes János tollából.

Fotó: 123RF

Panamáról a legtöbbeknek a Panama-csatorna jut eszébe, amit az országimázson dolgozó marketingesek is sejthettek, amikor a Mucho mas que un canal, azaz sokkal több, mint egy csatorna szlogent választották. Spoiler: a hermetikusan elzárt szigetvilágot érdemes keresni, a többi amolyan autentikus élmény...

Utazási irodaként hivatásszerűen utazunk és keressük a jobbnál jobb úticélokat, de Panamára teljesen véletlenül esett a választásunk, egy akciós repjegy apropóján. Az ilyen jellegű felfedező útjaink célja, hogy felkeressük az összes izgalmasnak látszó helyszínt, majd kiválasztva a legjobbakat összerakjunk belőlük egy tökéletes útvonaltervet ,és felvegyük a kínálatunkba állandó úticélként. Panamán közel egy hét után még mindig úgy tűnt, hogy ide inkább nem szervezünk utat. Aztán egy csapásra minden megváltozott és azóta is a legextrább desztinációink között tartjuk számon…

Észak- és Dél-Amerika között félúton

Panamaváros egy nagyon érdekes mix Észak- és Dél-Amerika között félúton, minden szempontból. A belvárosi, üzleti negyed tiszta Miami, üveg felhőkarcolókkal és rendezett óceánparti sétánnyal. Az óváros pedig olyan, mint Havanna leghangulatosabb részei, klassz rooftop bárokkal, zeneiskolákkal és gyönyörű terekkel. A két kultúra közvetlen találkozása pedig egészen egyedi összképet ad a városnak. Még sehol nem láttam olyan gyorsétterem választékot, mint az egyik bevásárlóközpont food-courtjében, de egy tömbbel arrébb már a halsütödék versenyeznek egymással és merőkanállal mérik műanyagpohárba az isteni cevichét (citromlében marinált nyers hal). A csatornával együtt 2 nap alatt remekül bejárható és befogadható a hely, ami egyébként a világ legváltozatosabb flórájú fővárosa, még trópusi esőerdő is van benne.

Fotó: Beyond The Standard

Helyi érdekességek...

Innen a Csendes-óceáni partvidékre mentünk szörfözni, de azt a részt nem tudjuk ajánlani. A vezetést szintén csak a nagyon gyakorlottak próbálják meg. Sok helyen vezettem már Indiától, Grúzián át, Marokkón keresztül Indonéziáig, de sehol nem féltem annyira mint itt. A hatsávos autópálya szélén cowboyokat is látni lóháton, míg a belső sávokban gigantikus amerikai nyergesvontatók előzik egymást tengelyig érő vízben a trópusi viharban. A partvidék nem különösebben szép, de a helyiek körében népszerű, akik pickupok környékén csoportusulnak, hűtőládákból söröznek, csirkét grilleznek és helyi slágereket hallgatnak. Nem feltétlenül rossz buli, de minket nem hívtak meg, és nem is tűnt úgy, hogy örülnének a jelenlétünknek.

Fotó: Beyond The Standard

Hegyek és pici szigetek

Kicsit csalódottan mentünk tovább a Costa Rica-i határ felé eső Boquete-be, amiről minden helyi ódákat zengett. Mint kiderült, különlegessége első sorban abban rejlik, hogy viszonylag magasan fekszik, és ettől sokkal hűvösebb van, mint az ország nagy részén. Egyébként, ha járt már valaki az Alpokban, az Andokban, vagy bármelyik magas hegységben, akkor nem Boquete és környéke miatt lesz érdemes Panamába utazni...

Utolsó reményünk a karibi oldalon a Bocas del Toro szigetvilág volt. Menetrend szerinti szárnyashajóval hasítottunk a mangrove erdők közötti csatornákon, és amikor megérkeztünk a fő szigetre, éreztük, hogy megtaláltuk, amiért útnak indultunk. Cölöpökön álló színes faházak, jamaikai angolt beszélő fekete helyi lakosság és elképesztő természet fogadott minket. A 9 sziget között motorcsónak taxikkal lehet közlekedni, minden étteremnek, bárnak és szállásnak saját stégje van, amire kiállva gyakorlatilag éjjel-nappal kapunk fuvart. A türkizkék átlátszó vízben rikító tengeri csillagok, ráják és delfinek úszkálnak, akik úgy ugrálnak néha a hajók mellett, mintha direkt pózolnának a levegőben. Több szigeten sose járt autó, nincsen betonút és a pár száz fős helyi lakosságon túl olyan dzsungel burjánzik, amiben lajhárok élnek és kolibrik szívják az orchideákból a nektárt. A sűrű esőerdőt vékony fehér homokos parti sáv választja el a vibrálóan kék tengertől. Idén novemberben visszatérünk a legparadicsomibb szigetre, Bastimentosra, hogy egy hétig egy teljesen önellátó, off-grid resortból járjunk minden nap szörfözni és halászni a szigetek között.

Elhagyni a Paradicsomot egy másikért

Bocas del Toro meggyőzött, hogy van keresnivalónk Panamán, de egy úticélunk még hátra volt az ország másik felében. A kolumbiai határnál fekvő San Blas-szigetcsoport érkezésünktől kezdve mozgatta a fantáziánkat. Sok helyi utazási iroda ajánlatában láttunk 2 napos szervezett kirándulásokat ide, de mi magunk szerettük volna felfedezni, amiről mindenki megpróbált lebeszélni. Sok blog, élménybeszámoló és útleírás elolvasása után végül nekivágtunk. Az országnak ezen része a legritkábban lakott és legfejletlenebb, a kolumbiai-panamai határ külföldiek számára szárazföldön itt nem is átjárható. Jelentős probléma a drogkereskedelem, amit komoly katonai jelenléttel próbálnak megfékezni. A területet pedig kuna indiánok tartják kizárólagos ellenőrzésük alatt.

Fotó: Beyond The Standard

365 szigetből csak 49 lakott

Már kanyarogtunk egy ideje az esőerdőben egy egysávos betonúton fel-le, amikor egy határbódéhoz érkeztünk. Innen fordítanak vissza mindenkit, aki nem terepjáróval érkezik és itt kell befizetni a kunák számára az adót, ami nem kevés, nagyjából 40 dollár volt fejenként 2016-ban, azóta nem próbáltunk ezen a szakaszon egyénileg átlépni, (Csoportoknak más vámösszegeket szabnak meg.) Innen még egy órát mentünk a sűrű dzsungelben egy olyan úton, ami teljesen érthetővé tette a terepjárós szabályt. Megérkeztünk a kikötőbe, ahol újra fizetni kellett. A parkolásért, a kikötőért, a hajóért, a szigetvilágba belépésért és persze a hajósoknak, akik minden esetben ketten vannak: a sofőr ül hátul, míg a hajó orrában valaki folyamatosan a vizet kémleli és kézjelekkel mutatja, hogy merre navigáljon a kormányos a zátonyok között, amikkel telis tele van a víz. A 365 szigetből mindössze 49 lakott, a többi lakatlan. Fogalmunk sem volt melyikre megyünk, de annyira nem is tűnt fontosnak. A türkizkék vízből mindössze 1-2 méterre kiemelkedő homokpadokon pár pálmafa és egy-két faviskó a jellemző „beépítettség", mégis olyan érzésünk volt, hogy ennél szebbet sose láttunk. Például a Windowsnak is éveken keresztül egy olyan háttérkép volt az alapbeállítása, amit itt fotóztak.

Ez az elképesztő környezet különösen azért hat sokkolóan mert alig vannak turisták.

A szigetek közötti navigáció rendkívül nehéz, szárazföldön szintén szinte megközelíthetetlen a vidék, a helyi közösség nagyon zárkózott, folyamatos a politikai feszültség a kormány és a kunák között, az pedig, hogy a világ legnagyobb forgalmú kokaincsempész útvonalának bejáratában fekszenek, csak ront a helyzeten. Látogatásunk után sokáig egyáltalán nem engedtek be külföldieket a területre, aztán a COVID-járvány kirobbanása óta újra hermetikusan elzárkóztak a külvilágtól. Ugyan az adottságok páratlanok, az még nagyon messze van, hogy ez legyen a következő Maldív-szigetek, és ennek mi nagyon örülünk.

Szöveg: Vértes János Benjámin, a Beyond The Standard egyik alapítója

Galéria a panamai körutazásról:

Fotó: Beyond The Standard

Karibi Panama

AMI MÉG ÉRDEKELHET Szlovákia