IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Turistaparadicsomok, amelyek a járvány legnagyobb vesztesei

Minden országban válság van, de a legnépszerűbb és leggazdagabb országok könyvelhetik el a legtöbb mínuszt.

Fotó: Unsplash

2020 és 2021 első fele azzal telik, hogy felocsúdunk abból a rémálomból, amit a pandémia okozott. Minden ember élete megváltozott valamennyire, de akik a turizmusból és vendéglátásból éltek, nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A kedvelt turista célpontok – amelyek általában egész évben zsúfolásig tele szoktak lenni – most üresek, rengeteg üzlet nem is tud majd lábra állni. Most azt a 10 országot mutatjuk meg, amelynek az amerikai Official ESTA (Electronic System for Travel Authorization, magyarul az utazási engedélyek elektronikus rendszere) szerint legtöbb a kiesést okozott a koronavírus-járvány 2020 első 10 hónapjában.

10. Kína

A Covid-járvány Kínából indult, Vuhan városból, majd átterjedt a hatalmas ország más városaira is, majd Ázsia legerősebb régióit döntötte le a lábáról. Kína hatalmas közigazgatási régiója, Hongkong nemcsak turisták körében volt népszerű, a kereskedelem központja is, rengeteg üzleti célú ki- és beutazás és persze átutazás zajlik a városban. Jelenlegi állás szerint Kínának 24 096 milliárd dollár kiesést okozott a pandémia és a lezárások. Egy friss döntés szerint az országban egészségügyi-higiéniai protokollt vezetnek be, hogy újra elinduljon a turizmus a régióban.

9. Japán

kioto kyoto

Kiotó

Fotó: Unsplash

Elég ha csak a tokiói nyári olimpiára gondolunk, amelyet eredetileg tavaly nyáron szerveztek volna. A sport legnagyobb ünnepének kezdetét ugyan áttolták 2021. július 23-ra, máig nem adott ki hivatalos közlemény a japán kormány, hogy megtartják-e a világversenyeket vagy sem. Tokió mellett még rengeteg látványosság van az országban, ami több tízmillió turistát vonz évente: Kiotó, Oszaka, Fukuoka, a Fudzsi vagy a tavaszi cseresznyevirágzás. Az ázsiai ország 2020-ban 26 027 milliárd dollár bevételtől esett el.

8. Ausztrália

Sydney

Fotó: Unsplash

Az ausztrál vezetés reagált talán leggyorsabban a járványra, szigorúan és egyértelműen korlátozta a ki- és beutazást, aminek köszönhetően hamar csökkentek az esetszámok a szigetországban. Ennek a hosszú lezárásnak meg is lett a következménye: az óceániai ország 27 206 milliárd dollárt veszített 2020 első 10 hónapjában.

7. Egyesült Királyság

London

Fotó: Unsplash

Az Egyesült Királyságnak most több gazdasági problémával is szembe kell néznie, tavaly a turizmus leállítása miatt 27 889 milliárd dollár hiányuk keletkezett, idén januárban pedig a koronavírus egy fertőzőbb mutációját mutatták ki a kutatók náluk. A másik probléma, hogy 2021. január elsejétől kiléptek az Európai Unióból, ami az oltási tervükbe is bezavar, az eddig nekik ígért uniós szállítmányból ugyanis jóval kevesebb érkezik majd az országba, mert a gyártóknak az EU-t kell előnyben részesíteniük a megállapodás szerint. Tehát a saját, oxfordi fejlesztésű AstraZeneca vakcinára hagyatkozhatnak, abból gyárthatnak többet vagy várniuk kell. A királyságban egyébként december végén elkezdték beoltani a lakosságot.

6. Olaszország

Róma

Fotó: Olaszország

Olaszországot már az első járványhullám is keményen térdre kényszerítette, de a másodikkal is sokat küzdöttek, most, ferbruárban, a harmadik hullám előtt azonban végre kinyitottak a vendéglátóhelyek. Tavaly tavasszal az ország drámai idegenforgalmi kiesésének jelképe az üres velencei látkép lett – ezt a látványt talán sosem felejtik el sem az utazók, sem az ott élők. 2020 első 10 hónapjában 29 664 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el a dél-európai ország.

5. Németország

Berlin

Fotó: Unsplash

Németország összes idegenforgalmi bevétel-vesztesége 2020 januárja és 2020 októbere között: 34 641 milliárd dollár. Bár Németország többször is lazított az elmúlt egy évben a beutazási korlátozásokon, egyelőre az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok állampolgárai még mindig nem lehet utazhatnak szabadon ki- és be az országba – márpedig békeidőben közülük igen nagy arányban érkeznek a turisták a németekhez.

4. Thaiföld

Bangkok

Fotó: Unsplash

A magyarok legkedveltebb ázsiai üdülőhelyét idén csak fotókon, képeslapokon nézegethettük. Thaiföldet nagyon gyorsan lezárták, és ennek köszönhetően hónapokig alig volt fertőzött az egész országban, mostanra azonban sajnos megugrott a napi fertőzöttek száma. Thaiföld bevételének nagyon nagy százaléka származik a turizmusból, az ázsiai országok közül ott okozott legnagyobb – 37 504 milliárd dolláros – kiesést a járvány.

3. Franciaország

Párizs

Fotó: Unsplash

Franciaországba érkezik (normális körülmények között) a világon a legtöbb turista évente: nagyjából 89 millió ember látogat az országba, hogy megnézze Párizs látnivalóit, szórakozzon Disneylandben, nyaraljon a Francia Riviérán vagy Provence természeti szépségeiben gyönyörködjön. Éppen ezért az idegenforgalomból származó bevételkiesés náluk is nagyon magas: 42 036 milliárd dollár veszteség érte az európai országot.

2. Spanyolország

Barcelona

Fotó: pixabay.com

Spanyolország második helyezést kapott ezen a listán, 2020-ban összesen 20 millió turistát fogadott. Igaz, az ország nyáron megnyitotta határait a schengeni övezet turistái előtt (az amerikaiak nem mehettek a mediterrán országba, pedig sokan látogatnának az USA-ból hozzájuk), mégis 46 707 millió dollár veszteséggel kell számolniuk.

1. Egyesült Államok

New York

Fotó: Unsplash

Az Egyesült Államok 2021. januárjában több covidos beteget és halálesetet jelentett, mint a világ bármely más országa. Ráadásul nemcsak a járvánnyal küzdenek meg nehezen, hanem a turizmus hiányával is, 2020-ban 147 245 milliárd dollár hiánnyal szembesültek. A világ minden tájáról Los Angelesbe, New Yorkba, Miamiba vagy Las Vegasba özönlő turisták az elmúlt egy évben a saját hazájukban ragadtak vagy közelebbi úti célt választottak, hogy a rövidebb repülőúttal csökkentsék a fertőzés veszélyét. Amerikában is elkezdték beoltani a lakosságot, ha lesz elég oltóanyag és jó a logisztika, idén már sokkal jobb évet zárhat majd a nagyhatalom.

AMI MÉG ÉRDEKELHET Hungary