ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV
ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV


ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV
ImpressuMEDIÁLNA PONUKAOCHRANA OSOBNÝCH ÚDAJOV

Kilimandzsáró-túra két keréken

A világ egyik legmenőbb motoros túrájáért egészen Tanzániáig kell mennünk.

Fotó: Beyond the Standard

A Beyond the Standard utazásai híresek egyediségükről, és ezúttal is fantasztikus kalandokban volt része a szerencsés utasoknak: a Kilimandzsáró környékét fedezték fel Tanzániában a motor nyergéből. Pári István, a túra vezetője és a rideontime.eu alapítója mesél élményeiről.

Az útvonal

Illusztráció: Beyond the Standard

Beyond the Standard márkanév alatt 10 éve szervezünk különleges kalandtúrákat, és ugyan mi is megszenvedtük a mögöttünk álló évet, mégis: a világjárványnak köszönhetően állt össze az egyik legizgalmasabb programunk. 2020 év végére már rengetegen csömörlöttek meg a bezártságtól, és néhány ország úgy döntött, hogy a turizmusból származó bevétel fontosabb számukra, mint az (ezekben az országokban egyébként sem különösebben stabil) egészségügyi ellátórendszer túlterhelésének megelőzése. Mi is nagyon ki voltunk éhezve a kalandra és egyébként is régóta kerestünk egy olyan motoros úti célt, ahol az európai télből a nyárba utazhatunk, hiszen a himalájai és a mongol túráink mind csak nyáron kivitelezhetőek. Így esett a választás Kelet-Afrika legnagyobb országára, Tanzániára, melynek százszor több arca van, mint amit a zanzibári fehér homokos partokról látni lehet. Az első túra – az alapos szervezés és legjobb szándék ellenére – váratlan fordulatokat és előre nem kalkulált helyzeteket szokott eredményezni, de pont ez az, amire sokan kifejezetten vágynak a kalandos programokon kívül. A 13 fős pionír csapat három lengyelből és tíz magyarból állt.

A bázis

Az első bázis

Fotó: Beyond the Standard

Bécsből indultunk Addisz-Abeba-i átszállással a Kilimanjaro Nemzetközi Reptérre, Arushába. Bruttó 16 órás utazás után érkeztünk meg a bázisunkra. A szállás egy 13 hektáros magánbirtokon elterülő, az 1930-as évek végén németek által épített, bauhaus stílusú épületegyüttes volt. Több mint 1000 méteres tengerszint feletti magasságban a buja növényzet nemcsak egzotikus helyi madaraknak az otthona, de szép számmal figyelhettünk meg fekete és fehér kolobusz majmokat is, mindezt a hátsó kertből.

Kolobusz majom

Fotó: Beyond the Standard

A hazai időhöz képest két órás az időeltolódás (előre kell tekerni az órákat), de ez nem hagyott komoly nyomot a társaságon. A szervezetünk viszont nehezebben szokta meg azt, hogy rövidek és melegek a nappalok, hiszen itthon a rövid nappalokhoz a hideg társul (Ebből később támad némi izgalom is). Az Egyenlítő közelsége miatt a nappalok egész évben gyakorlatilag percre pontosan 12 órásak, fél hetes napkeltével és fél hétkor esedékes napnyugtával. Ráadásul a trópusi éghajlat miatt folyamatosan kellemes, néha túlságosan is meleg az időjárás.

Az első nap lényegi programja a bérelt motorok felvétele volt, melyekkel gyakoroltunk egy kicsit terepen. A flotta 8 újszerű Honda CRF 250 L-ből, 4 régebbi XL-ből és egy kimondottan feszes Husqvarnából állt. Hazafelé útba ejtettünk egy kávéültetvényt, ahol a százhektáros területen barangolva még annál is többet tudtunk meg az arabica kávé termesztéséről, mint amit tudni érdemes, majd frissen pörkölt kávéból készült eszpresszóval zártuk a látogatást.

Megkerülni a Kilimandzsárót

A járgányok

Fotó: Beyond the Standard

Az offroad kaland másnap reggel indult, négy helyi vezetővel, egy kísérő szervizkocsival és 13 izgatott motorossal. A Meru-hegy lábától keleti irányban elindulva megkerültük a Kilimandzsárót, összesen közel 1000 kilométert motorozva, nagyrészt murvás, homokos, laza talajon. Vertük a port, hiszen a környék aszfaltot soha nem látott úthálózatának labirintusában, banánfák között megbúvó kis falvakon keresztül vezetett a kijelölt irány. Pár óra elteltével már a Chemka hévforrásnál ebédeltünk, amit itt adekvátabb oázisnak nevezni. A 25-27 fokos vízhőmérsékletű, természetes medence, aminek a vízcseréjét egy patak biztosítja, gyakorlatilag egy termál strandot jelent a pusztaságban, amit hatalmas fák öveznek, és ahol a „wellness" részét képezi a helyi halak „pedikűr kezelése" is.

Chemka termálforrás

Fotó: Beyond the Standard

A wellness után, visszabújva a poros gönceinkbe, folytattuk az utat, egészen az aznapi szállásig, ami a kenyai határon elhelyezkedő Chala-tó partján állt. A krátertó kb. 90 méter mély és kizárólag azok a felszín alatti vizek táplálják, melyeket a Kilimandzsárón hulló csapadék itat. (A 2-3000 méteres tengerszint feletti magasságban a felszínt borító lombos erdőkben hulló csapadékból csörgedezik a tóba.) Az esővíz három hónap alatt szivárog át a vulkanikus kőzetrétegeken, és áramlik a tóba, aminek emiatt kristálytiszta a vize és mentes mindenféle parazitától (mindenki hallott már erről elrettentő sztorikat), ami azért a legtöbb afrikai édesvízben előfordul. A tanzániai kormány rendelkezése értelmében fürödni ebben a tóban is tilos – ezzel próbálják elejét venni, hogy az úszni nem tudó lakosság odavesszen. Minket viszont megnyugtattak, hogy a saját felelősségünkre belemehetünk, csak lehetőleg ennek ne legyen nyoma a közösségi médiában.

Chala-tó

Fotó: Beyond the Standard

Járatlan utakon

Másnap folytattuk a hegykerülést, útba ejtve a Kilimandzsáró Nemzeti Parkot is. Itt egy helyibeli srác megmutatta azt a 75 méter magas vízesést, amely a törzsének a területén található (a park bejáratához közel). A zuhatagot a hegy magasabb területein hulló csapadék táplálja, és olyan közel lehet menni hozzá, hogy az ember megtapasztalhatja, milyen az, amikor a nyakába szakad húsz emelet magasból a víz. A sokadik vízi programot aztán egy hosszabb motorozás követte a hegy oldalában kanyargó utakon. A korai naplemente először itt okozott némi nehézséget. A szállásunk még bő fél órányi gurulásra volt, amikor ránk esteledett a szavanna közepén. Az addig jól motorozható murvás útról letérve nagyobb görgetegek és laza homok váltakozott a kerekek alatt, miközben a csapat fele próbálta a helyes irányt megvilágítani azok számára, akiknek a motorján nem működött megfelelően a világítás. Ezen rendhagyó motorozás után rég nem tapasztalt megkönnyebbüléssel fogadtuk a welcome drinket, amely az érkezésünkkor várt ránk. Itt fontos megjegyezni: a csapat felkészültségét és motoros tapasztalatát jól tükrözi, hogy nem volt borulás ezen a szakaszon sem.

Afrikai naplemente

Fotó: Beyond the Standard

A másnapi napkeltének hangja is volt, és itt nem a motorok felbőgésére kell gondolni: vadméhek milliárdjai gyűjtötték a nektárt az épp virágzó akáciákról, mindezt hátborzongató zsongás kíséretében. A harmadik motoros etap eleje elég lassan indult (aznapra bő 200 kilométert terveztünk), mivel az első tíz kilométeren állandóan megálltunk, hogy bámuljuk a helyi vadvilágot: vadon élő zsiráfok, zebrák, gnúk, antilopok és gazellák „hátráltatták" az előrehaladásunkat. Ráadásul a vezetőink hírét vették, hogy elefántot is láttak a közelben, így egy újabb órás keresgélés következett, mire az ormányosokat is megtaláltuk egy helyi vadőr segítségével. Menet közben többször magunk mögött hagytuk a kitaposott utat és a nyílt szavannán gurultunk keresztül-kasul. Hol zebrák szaladtak szét közvetlenül előttünk, hol a helyi pásztorok gulyáira kellett figyelnünk, majd a legelőről pillanatok alatt erdős foltokra keveredtünk, ahol megtaláltuk az elefántokat. Elképesztő élmény volt.

Zebrák az állatkerten kívül

Fotó: Beyond the Standard

Innen aztán végtelen száguldás következet, hogy behozzuk a lemaradást. Ebéd után szétosztottuk egy helyi iskolában az ajándékokat, amiket még otthonról vittünk magunkkal. Az adományunk játékokból, gyerekruhákból, írószerekből, füzetekből, egyszerű számológépekből állt. A gyerekek körében tapasztalt kezdeti értetlenkedés és megszeppentség hamar önfeledt káoszba csapott át, amiben az igazgatónak időnként a pálcája suhogtatásával kellett rendet teremtenie. De a lényeg, hogy mindenkinek jutott valami, senki nem maradt ajándék nélkül.

Délután, folytatva utunkat, technikásabb szakaszra értünk, ahol finom por és vulkáni hamu borította az utat. Két kisebb bukás jelezte is, hogy itt már elkél a terepmotoros tapasztalat, de komoly sérülés ezúttal sem történt. A maszájok szent hegyének, az Ol Doinyo Lengai-nak a közelében, a Nátron-tó mellett töltöttük az éjszakát – egy olyan helyen, amely milliónyi flamingójáról és vöröses vizéről híres.

Maszájföldön

Flamingók a Nátron-tavon

Fotó: Beyond the Standard

A maszájok földjén jártunk, már messze a Kilimandzsárótól. Ez a nomád nép a mai napig elsősorban állattenyésztésből él, és szabad átjárásuk van Tanzánia Kenyával és Ugandával közös határszakaszain. Ha lyukas a fülcimpád (úgy igazán, mint a nyugati hipsztereknek), mehetsz, mert akkor jó eséllyel maszáj vagy. Az állattenyésztésen kívül ajándéktárgyak árusításából van bevétele a maszáj nőknek, akik félelmetes rutinnal kínálják a szuveníreket. Még az időszakosan kiszáradt tómederben is két perc alatt képesek kiteríteni a portékájukat, és érdemes is tőlük vásárolni, mert nagy eséllyel a saját kezükkel készítették a tárgyakat. Ugyanez nem mondható el a pár száz kilométerrel keletebbre, Arushában lévő maszáj piacon kínált holmikról. Az egyik csapattagunknak még a tradicionális furkósbotjukra is sikerült olyan ajánlatot tenni, hogy a nomád őslakos végül eladta. Igazi szuvenír!

Maszáj nő

Fotó: Beyond the Standard

Az utolsó off-road napnak a nagy része ismét nyeregben telt, mert vissza kellett érnünk a kiindulási pontra, az Arusha melletti villánkba. Ekkor is problémát okozott a korai naplemente és a kivilágítatlan motorok kombinációja, de már rutinosak voltunk. Míg azonban először csak az útminőségtől kellett tartanunk a szavannán botorkálva, itt már a főúton haladva a helyi közlekedési kultúrát is figyelembe kellett vennünk. Kétsávos úton, beláthatatlan szakaszon két busz előz egy harmadikat, miközben szembe jön a negyedik villogva, a motorok döntő többségén szintén nincs világítás, a helyiek a bőrszínük miatt beleolvadnak az éjszakába, ráadásul járda híján az úttesten gyalogolnak a népek, mindezt megfejelve a közvilágítás teljes hiányával. Ezek után senki sem csodálkozott azon, hogy egy zombisereg hozzánk képest egy friss és üde csoportosulás benyomását keltette volna, mire megérkeztünk a szállásra. Kötelező adrenalinfröccs kipipálva, mindenki épségben megérkezett, és vártuk a másnapi szafarit.

Arusha útjai

Fotó: Beyond the Standard

Különleges élőhely

A korai indulást követő harmadik órában már a világ legnagyobb kalderájába ereszkedtünk lefelé, klasszikus lehajtható tetős szafari Land Cruisereken. A Ngorongoro-kráter a világ egyik legjobb helyszíne, ha az ember vadon élő afrikai állatokat akar látni. Van ott oroszlán, leopárd, kafferbivaly, elefánt, orrszarvú, víziló, mindenféle egyéb növényevő (zebra, gnú, gazella, antilop), hiéna, strucc, szervál, pelikán, flamingó. Összesen több mint 250 000 darab nagytestű emlős és több mint 400 féle madárfaj él ezen a fél Budapestnyi területen. A kráter pereme 600 méterrel magasodik a belső síkság fölé, és mivel a fala túl meredek, a zsiráfok a hosszú lábaikkal képtelenek leereszkedni. Nem mindennapi élmény volt az itt tett látogatás, mely után, visszatérve a főhadiszállásunkra, összepakoltunk, mert másnap kezdődött a sokkal könnyedebb és pihentetőbb szakasza az útnak, Zanzibáron át.

A Ngorongoro-kráter és lakói

Fotó: Beyond the Standard

A jól megérdemelt pihenés

A megtett közel 1000 kilométer és a négynapos folyamatos terepmotorozás nyomot hagyott a csoporton, és a zárónapokat inkább a fehér homokos parton való heverészéssel, esti bulizással, lazítással töltöttük. Persze a keménymag még megjárta a szigetet egy sor Royal Enfield és vintage BMW nyergében. Helyi vezetőink útmutatásával meglátogattunk néhány eldugottabb partszakaszt és kis öblöt a sziget déli csücskében, távol az északi régió turistaforgatagától.

Másnap béreltünk egy katamaránt kapitánnyal és legénységgel, és nekivágtunk a fő szigetnek, az Unguját övező számtalan kisebb homokpad, zátony és apróbb szigetecske felfedezésének. Volt lehetőség búvárkodni, és hoztak utánunk hideg sört is egy, az óceánból csak apálykor kilógó homokpadra. Mindeközben fújta az arcunkat a szél, és csak ámultunk az óceán színén – miközben egyöntetű véleményként fogalmaztuk meg, hogy ez az út így lett kerek, és fel lenne adva a lecke annak, aki egy ennél élménydúsabb programot akarna összeállítani. Végül az utolsó napra a koronát egy sokfogásos tengeri herkentyűkből álló vacsora tette fel egy parti étteremben.

A homokpad a legjobb strand

Fotó: Beyond the Standard

A hazaindulás reggelén már érezni lehetett azt a párás fülledtséget, ami az esős évszak közeledtét jelzi. Elképzeltük a többhónapos esőzést, és ez mindenkinek kicsivel elfogadhatóbbá tette azt a tényt, hogy véget ért ez a tíz nap, és ideje hazatérni. Otthon összegeztük a tapasztalatokat, beiktattunk két extra napot az útvonalba, és eldöntöttük, hogy legközelebb 2021. november 21. - december 4. között visszatérünk. Aki csatlakozna hozzánk a következő túrára, megteheti a weboldalon vagy a közösségi média felületeinken. #gobeyond

Szöveg: Pári István

Kedvcsináló fotóalbum a motoros kalandtúrához:

Fotó: Beyond the Standard

A Beyond the Standard videót is készített a 10 napos utazásról:

Tanzania 2021 - The Great African Escape from Beyond the Standard on Vimeo.

AMI MÉG ÉRDEKELHET Szlovákia