IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLÓADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Energikus és környezetkímélő nagymacska

A Jaguar I-Pace bebizonyítja, hogy egy villanyautó is lehet impulzív.

Fotó: Bácsi Róbert László

Brit és konzervatív. Ez a két jelző, amelyek talán leginkább kapcsolódnak a Jaguar brandhez, nem igazán arra utalnak, hogy az évtizedek alatt nagy sikereket és jókora hullámvölgyeket is megélt márka iránymutatóvá válhat az elektromos autók egyre népesebb és népszerűbb piacán. Ám éppen ezért érdemes már az elején leszögezni: az I-Pace 2018-as megjelenésével rögtön az élbolyba lőtte magát, és azóta sem igen van jobb nála a szegmensben.

Jaguar I-Pace

Fotó: Bácsi Róbert László

Sokáig városi kisautókban merült ki a villanyautó-fejlesztők fantáziája, elsősorban a korlátozott hatótáv és a kis tömeg miatt, a Jaguar viszont igazi utazóautót tervezett az I-Pace-szel, amellyel igyekeztek felszámolni minden kompromisszumot. A kocsi mérete, teljesítménye és egész kiállása méltó a márka renoméjához. Ráadásul az elektromos hajtáslánc kis helyigénye miatt a belső tér is hatalmas, kényelmes, így kifejezetten pihentető halkan suhanni a modellel. Az enteriőr úgy lett hű a Jaguar hagyományos értékeihez, hogy közben ultramodern, funkcionális és egyedi, beleértve a minőségi anyaghasználatot, a finom bőröket. A fő kezelőszerveket egy logikusan működő központi rendszerbe szervezték a tervezők, innen vezérelhető a digitális klíma és a hangrendszer, továbbá természetesen kompatibilis az Android Autóval és a CarPlay-jel is. Fejlett a navigációs rendszer is, amely arra is figyel, hogy meddig juthatunk el az aktuális töltöttséggel, ami úgy lesz különösen hasznos és hiteles, hogy az autó képes megtanulni a vezető szokásait, amelyeket a hatótávolság-kalkulátor figyelembe vesz a tervezéskor. Az I-Pace biztonsági és kényelmi felszereltsége teljes, ennek részletezése helyrabló lenne, de garantáltan minden benne van, amit ma az autóipar tud.

Tömeg/teljesítmény arány: 5,35 kg/lóerő

Terhelhetőség: 530 kg

Zajszint 100 km/h-nál: 61,5 dB

Betonstabil

Jaguar I-Pace

Fotó: Bácsi Róbert László

Technikailag is a csúcskategória versenyzője az elektromos Jaguar, a két villanymotorra épülő összkerékhajtás-rendszere 400 lóerős, 696 Nm-es maximális nyomatékkal, így nem csoda a 4,8 másodperces százas sprint. A két mágneses szinkron-villanymotort külön irányítja a vezérlés, ezáltal az útviszonyoknak megfelelően szabályozható a hajtóerő a tengelyek között. Sebességváltó nincs a kocsiban, a vezetőnek elegendő a menetirányt meghatároznia, hiszen az egyetlen fokozattal operáló hajtáslánc lendületesen gyorsítja az I-Pace-t a 200 km/h végsebességig. És ha már gyorsulás: egészen elképesztő, háttámlába préselő, már-már vízszintes szabadesést idéző élmény, ahogy az autó pillanatnyi megtorpanás nélkül húz, mint egy gyorslift, bármilyen sebességnél, annak ellenére, hogy az össztömege 2,24 tonna. Mindehhez remek társ a kiváló hangolású futómű, amely légrugós és adaptív lengéscsillapítású kivitelben is rendelhető. A sínautó-érzés példás, nem imbolyog semerre a kasztni, stabil, mint egy betontömb.

Sok a jóból

Jaguar I-Pace

Fotó: Bácsi Róbert László

A hatótáv az elektromos autók egyre fontosabb mutatója, és a Jaguar I-Pace ebben sem vall szégyent. Noha a konkurencia egyre erősödik, a hivatalosan 480 kilométer tekintélyt parancsoló adat, ami persze a vezetési szokások szerint alakulhat. Nyilván, mint mindegyikre, erre az elektromos modellre is igaz, hogy minél lassabban és körültekintőbben közlekedünk vele, annál tovább jutunk, ám a töltési periódus abszolút tervezhető, ehhez sok segítséget is ad a kocsi, ezért nem kell hirtelen és váratlan leállásoktól tartanunk használat közben.

Összefoglalva elmondható tehát a Jaguar I-Pace-ről, hogy ez a tisztán elektromos darab a patinás márka megújulásának záloga lett úgy, hogy közben megtartja, illetve felidézi annak valamennyi olyan tulajdonságát, amelyek legendássá tették. Igényes, technikás, innovatív és roppant minőségi jármű, egyedi és magával ragadó stílussal. Természetesen mindezt nem mérik olcsón, ám ebben az esetben a jóból sokat is adnak.

3 kedvenc extránk

Tervezőapplikáció
A mobilunkon megszervezhetjük és az autó rendszerébe táplálhatjuk az útjainkat, továbbá előfűthetjük és -hűthetjük a kocsit.

Opcionális légrugózás
Gombnyomásra megemeli a kocsit, és az így elért 230 mm-es hasmagassággal igazi terepjárós funkciót kap a 4x4-es hajtáslánc.

Első csomagtartó
Mivel az orrban nincs belsőégésű motor, a helyére kisebb csomagtartó került, amelyben tökéletesen elférnek a töltőberendezés kábelei.

Adatok

Jaguar I-Pace

Fotó: Bácsi Róbert László

  • Hajtáslánc: elektromos
  • Max. teljesítmény: 294 KW (400 LE)/696 Nm
  • Méretek:
  • hossz: 4682 mm
  • szélesség: 2011 mm
  • magasság: 1565 mm
  • Tengelytáv: 2990 mm
  • Csomagtartó: 656–1453 liter
  • Max. sebesség: 200 km/h
  • Átlagfogyasztás: 21,2 KWh/100 km
  • Gyorsulás (0–100 km/h): 4,8 s
  • Alapár: 24 790 000 Ft
AMI MÉG ÉRDEKELHET Hungary